Méghozzá, fodros pörgös kötött szoknyát, igazán csajos lett vele. :)
2016. március 17., csütörtök
2016. március 11., péntek
Pink csíkos cukiság
Imádom ezt a mintát, Twins - Be my friends, ugyan módosítottam rajta itt-ott, attól függetlenül nagyon jó, nem elsö és nem is az utolsó kisbarát. :)
Himalaya mercan és Red Heart baby házasításából 3-as tűvel, egészen pontosan 27 cm cukiság.
2016. március 10., csütörtök
Csajom és én
Az úúúúgy történt, hogy a két éves csajommal elindultunk sétálni, és veszélyes terepre kerültünk. És rá kellett jönnöm, nem csak nekem veszélyes. Ugyanis egy nemrég nyílt hobbi kreativ boltba tévedtünk, ahol a csajom nem volt hajlandó ezt a virág - formakivágót otthagyni. Másik két gyerekemnél sose tapasztalt hiszti készült éppen, mikor beadtam a derekam (na jó, nagyon nem kellett meggyözni).
Azóta virágok készülnek mindenféle színben, girlandokat készítettünk egy részéböl, de várom a tippeket, miket lehetne még alkotni. :D úgy látszik nem vagyok elég kreativ, de az is látszik, a csajom örökölt a hóbortjaimból valamit. :P
Apa persze fogja a fejét, a fonalakat már (nagyjából) megszokta, de mostmár papírok is vannak mindenfele.... Nehéz az élet, na. :P